Pedig lehetett volna jó is. De a régi szabály mégiscsak kialakult valami mentén, csak van benne igazság: ne babráld, ami jól működik. Alföldinek persze bele kellett babrálnia az István a Királyba. Lehetett volna jó is. De nem lett. Nagyon nem.
Attól például, hogy kissé gyorsabb ütemben halad a zene, még nem lesz kortárs, vagy modern.
Vagy hogy olyan embereket válogat be a rendező a darabba, akiknek vagy nincs énekhangjuk (Stohl), vagy nem tudnak színészkedni (Feke), - esetleg a kettő előnytelen keveréke - attól sem lesz jobb a darab.
Annak sincs különösebb értelme, hogy egy rockoperába, amiben eredetileg kizárólag dalok szerepelnek, a trendi/modern rendező beletesz kétszer két szó prózát. Amelyek nélkül azonban egészen pontosan ugyanannyi a darab mondanivalója.
A színpadi halálnak egyedül az operában bocsátjuk meg, hogy a halott még egy utolsó áriát levág, miután szíven döfték. De azt már ebben a műfajban is nehezen értelmezhetjük, amikor a halottak időnként teljesen céltalanul lődörögnek újra és újra a színpadon. Mint az eltévedt kezdő színészek. Lássuk be, azért Géza lődörgése a darab második felében közel sem egy hamleti jelenés. Ahogyan Koppány roppant erőltetett és nehezen átjövő felnégyelése után is eléggé zavaró őt újra "egyben" - és állva - látni a színen. Sőt, aztán még énekel is.
Aztán a "kosztümök". Most tényleg, attól hogy Converse cipőben és haspolóban táncolt a "nép" és öltönyben volt a király, ez már kortársiasított darab lett? Egy túrót! Olcsó lett. Ennyi. Méghozzá a szó konkrét és átvitt értelmében is.
Ahogyan az is olcsóvá tette a darabot, hogy István felesége a német lovaggal kavar, vagy hogy István négykézláb csúszik-mászik, és még sorolhatnám...
De térjünk vissza a dalra, a zenére. Persze, egy Vikidál és egy Deák Bill Gyula után nehéz a pogányok dalainak hangot adni, de nem hiszem el, hogy erre pont egy Stohl Bucit és egy Novák Pétert kellett találni, akik közül ez utóbbi valóban énekelt már egész jó dalokat, de nem egy rocker! És ez a hangján nagyon is hallatszik...
A táltos szerepében a füves cigi és a kazah vagy milyen torokéneklés még bele is fért volna, ha mindezt követi a megfelelő énekhang és nem kíséri mondjuk a béna gitározás.
Koppány (Vikidál) és a táltos (Deák Bill) dalaiban épp az volt a fantasztikus, hogy amilyen energiával és hanggal előadták azokat, az ember nem tehetett mást, mint hitt nekik, és ha tovább nem is, de a dalok erejéig biztosan a pogányság mellett döntött volna a kereszténység ellenében. Vesszen István! Amikor aztán jött István dala, attól megbékélt, és elfogadta, hogy ez a helyes történelmi út. Az eredeti rendezés csodálatosan hozta felszínre a történelmi konfliktust, miszerint végül is csak erővel lett a magyarokra nyomva a kereszténység, ugyanakkor 1100 éve bizonyos, hogy valóban ez volt az egyetlen helyes választás.
Erre jön ez az ember, és ezt teszi ezzel a darabbal, teljesen értelmetlenül. Nem a politikával van a bajom az egészben, hanem a szakmaisággal. Tehetségtelen emberek rendezték, szerepeltek, énekeltek, tervezték. Ez nem ízlés dolga, ez szakmai tény.
