Magyarország legnagyobb problémája jelenleg nem az államadósság mértéke, hiszen ennél sokkal nagyobb adóssággal is működnek államok, a miénknél jobban. Magyarország legnagyobb problémája a munkanélküliség, hiszen 600.000 ember nem talál munkát, 600.000 ember nem termel, 600.000 ember nem költi el a fizetését, azaz 600.000 ember nem gyorsítja a gazdaságot. Termelés akkor van, ha van kereslet. Kereslet akkor van, ha van fizetőképes vásárló. Lássuk, mit lehetne kellene tenni, és mi lenne az ára a gyors fellendülésnek.
A probléma 4 rétű.
Az egykulcsos adórendszer a válság mélyében, a munkanélküliség csúcsán a nettó fizetések csökkenését hozta az átlagkereset alatti bérsávban, míg akár többszázezres nettó nyereséget a milliós fizetések kategóriájában.
Gyorsítja ez a gazdaságot? Nem, mert közgazdasági tény, hogy egy bizonyos jövedelem felett hiába növeljük akár drasztikusan a havi fizetést, a havi költés, fogyasztás nem nő ezzel arányosan. Mert míg egy minimálbéres munkavállaló fizetése ha nő 25.000 forinttal, azt biztos elkölti több ételre és ruhára, szórakozásra, addig egy nettó 900.000 forintot kereső munkavállaló ha mostantól havi 1.100.000 forintot keres, nem fog több benzint tankolni, több whiskyt inni, több téliszalámit enni, vagy gyorsan venni még egy BMW-t.
A Munka Törvénykönyve tervezett változtatásai abba az irányba hatnak, hogy ugyanannyi munkavállalóval adott cég több munkát végeztethessen el, olcsóbban. (szabadság csökkentése, kiadásának rugalmasitása, éves elrendelhető túlórakeret növelése, heti maximum munkaórák számának növelése, elbocsátás megkönnyítése, felelősségrevonás megkönnyítése, bérek csökkentése a garantált bérminimum eltörlésével és a műszakpótlékok megszüntetésével, stb.)
Ennek eredményeképpen a munkáltatókat nem arra ösztönözzük, hogy több munkavállalót vegyenek fel, hiszen a kereslet nem nőtt, nem kell többet gyártani, sőt, még a jelenlegi termelési szintet is el lehet érni kevesebb emberrel.
Azt viszont elértük, hogy könnyebben és nyugodtabban rúgnak ki bárkit és vesznek fel helyette mást - ha felvesznek. Párhuzamosan csökkentek a kiadások is, hiszen kevesebb bérért végeznek a munkavállalók ugyanannyi munkát. Sőt, egy fél éve már a munkáltatói adó és járulékterhek is csökkentek. Hawaii!
A szociális ellátórendszerek évtizedek óta halogatott stratégiai átalakítására azért van szükség, mert a gazdaságot az emberek teremtik meg és befolyásolják tetteikkel, akik pedig összetett lényként is viszonylag egyszerűen leírható minták mentén cselekszenek.
Lásd például Maslow szükségletpiramisát.
Amíg az emberek azt érzik, hogy hiába dolgoznak mint az igásbarom, nem jutnak egyről a kettőre, a rendőr korrupt, az orvos kialvatlan és mogorva, aminek köszönhetően félrekezel, a tűzoltó és mentő pedig nem ér ki időben, mert szar a GPS; plusz még visszamenőleg be is kell fizetnie az adót négy évvel ezelőttről, a törvény szerint neki járó végkielégítésből, ami pénzt egyébként a gyerek lakáshitelének önrészébe toltak, aki így csak 25 évre adósodott el 30 helyett egy 40 éves, kültelki, másfél szobás panellakásért; na ilyenkor tehát, amikor az emberek azt érzik, hogy még a szar is le van szarva, nehéz azt mondani nekik, hogy legyetek becsületesek, fizessetek adót, legyetek jó munkásemberek!
Mert az a szerencsétlen (myself included) sokkal keményebben és böcsületesebben dolgozna az ön- és a köz javáért, ha közben tudná, hogy ha influenzás lesz vagy jön a gyerek, nem rúghatják ki kvázi indoklás nélkül, ugyanakkor 4-5 órányi várakoztatás nélkül fogadja az orvos, aki nem alázza meg és kezeli félre, hogy aztán hazafelé menet egy kátyúba hajtva kitörjön a kocsi kereke, amiért a rendőr még meg is zsarolja, hogy kis zsebrevalóért nem jelenti fel gyorshajtásért.
De hibáztatható-e a rendőr, a tűzoltó, a pedagógus, az orvos, az ápolónő, ha mindannyian kevesebbet keresnek gyakorlatilag bárki másnál, aki ebben az országban szakképzettséghez vagy diplomához kötött munkát végez? Azaz az ő hibájuk e mindez?
Nem. Mert ők is csak emberek, családdal, vágyakkal, megélhetési problémákkal. Ja, hogy épp ő turkál a nyitott hasüregedben egy szikével? Vagy neki kéne kimentenie az égő házból a gyerekedet? Kellemetlen mi?
Persze mondhatjuk, hogy le kellene már szakadni állambácsi pénztárcájáról és öngondoskodóvá kellene válni. Ezzel két hiba van. Az igazán nagy ellátórendszerek nem tarthatóak fent kizárólag piaci alapon, pláne nem úgy, hogy ne zárnánk ki tömegeket például az egészségügyi ellátásból, amely viszont hozzátartozik az emberi méltósághoz. Ebből engedni nem lehet.
Másrészt akik meg is próbálták ezt az utat járni - nem is kevesen, mintegy 3.000.000-an - most szembesülhettek azzal a problémával, hogy hiába nevében jogállam Magyarország, a törvény erejével lehívható a magán-nyugdíjpénztári számláról az állampolgárok megtakarított pénze és beolvasztható a feneketlen és címkézetlen költségvetés nevű kalapba. Na, van még kedved valami öngondoskodós-pénzbefizetős dologba vágni ezek után?
Mindezzel összefoglalva mi a probléma? Az hogy a maslowi szükségletpiramis alján az alapszükségletek, a létfenntartáshoz kapcsolódó szükségletek, majd egyel feljebb a biztonsági szükségletek kialakulása, a megszerzett javak megóvása és védelme van. Azaz akkor tudsz igazán felszabadult és jól teljesítő ember és állampolgár lenni, egyúttal mint ilyen lény hasznára válni a nemzetgazdaságnak, ha ezek a feltételek adottak számodra. Van hol laknod, nem kell állandóan aggódnod vagy félned, van mit enned jót és bőségeset, egészséges vagy. Biztonságban tudod magadat és a családodat, kiszámíthatóak a munkahelyi viszonyaid, a jövőd.
Mi van ma? Visszamenőleges hatályú, hátrányos következményű jogalkotás, rossz egészségügyi ellátás és közbiztonság, a munkahelyed és a nyugdíjad kiszámíthatatlan, egy évre előre sem tudsz tervezni, nem hogy 25 évre, ameddig a lakáshiteled részleteit fizetned kell. Mindezt úgy, hogy minden második forintot amit munkával megkeresel, az államnak adod, hogy teremtse meg a nagy szociális ellátórendszerek biztonságát.
A negyedik probléma a stratégiai szemlélet hiánya, ami az oktatáson érhető tetten.
Hiszen mondjuk az még rendben is van, hogy most nem jó nekünk. De azért dolgozunk, mert majd jó lesz. Ha nem nekünk, a gyerekeinknek legalább. Eltekintve a felelőtlen állami gazdálkodástól, ami több jövendő generációt is már eleve adósságokba ver, a környezet szükségtelen és durva rombolásától, amely egészségtelen - talán élhetetlen - világot teremt, mit adhatnánk még ifjainknak?
Tudást, hogy mindezzel a sok általunk felhalmozott problémával minél hatékonyabban megküzdhessenek. Így teszünk? Nem. Folyamatosan rontjuk a közoktatás színvonalát, csökkentjük a jövőbe fektetett tőke mértékét, leszállítjuk a tankötelezettség korhatárát, és stratégiai ágazat helyett felmosórongyként kezeljük az oktatásügyet.
Na most, mindezek után jött el a kétkedők ideje, hogy rám zúdítsák a kérdést: mindezt miből és hogyan másként tehát?
A legfontosabb az volna, hogy végre leüljünk egy kicsit és átgondoljuk majd megbeszéljük: mi igazán fontos. Aztán ennek megfelelően társadalmi konszenzusra törekedve átalakítanánk az ország költségvetését és hosszútávon tervezve, a prioritásokra koncentrálva határoznánk meg, mire mennyi jut. Egyszerű ez, mint egy háztartás költségvetése. Ahol nincs olyan, hogy 3-5%-ra tervezett államháztartási hiány. Nem, 3-5%-os puffer és megtakarítás maximum. És a döntések sora, amelyek nem is olyan nehezek: enni kell, ruházkodni kell, fűteni kell, dolgozni és tanulni kell. Ehhez egészség és szociális biztonság szükségeltetik. Ha mindez megvan: elkezdhetünk apa új hifijéről, anya színházjegyéről, a gyerek csokijáról, a család új autójáról és az egyháznak szánt adónkról beszélni.
Ha mindez nem elég, növeli kell a bevételeket. Nem egykulcsos adórendszer kell, hanem többkulcsos, ami az alsó fizetési kategóriákban vásárlásra ösztönöz, a felső fizetési kategóriákban pedig adófizetést generál. Az egykulcsos adó bevezetése 2011-ben több, mint 500 milliárd forintba fájt a költségvetésnek.
Munkába kell állítani az embereket. Ha valamikor, most van itt a szakszervezetek ideje, hogy követeljék a 40 helyett 38 órás munkahetet, a 20 helyett 23 nap alapszabadságot, a műszakpótlékok eltörlése helyett azok emelését. Hogy ugyanannyi munkára több embert kelljen és érje meg foglalkoztatni.
A szociális rendszereket át kell gondolni, racionalizálni kell, de nem húzhatók ki az emberek alól. Aminek ára van, azt meg kell fizetni. Az embereket egészségessé kell tenni, a munkahelyi baleseteket drasztikusan csökkenteni kell. Minden beteg és sérült ember nem csak nem termel, de pénzbe is kerül. Alapvető érdekünk, hogy mindenkinek jól menjen a sora, mielőbb meggyógyuljon, minél kevésbé éljen egészségtelenül.
És hogy ez a jövő fenntartható legyen: egyre szélesebb tömegeket kell egyre magasabb szinten tanítani.
És mi mindennek az ára? Közgazdasági tény, hogy a munkanélküliség csökkentésével párhuzamosan nőni fog az infláció. De mi a jobb, ha 600.000 ember nem fizet adót és nem keres semmit, vagy ha 6% helyett 8%-ot csökken évről-évre a pénzük értéke, de 600.000 új adófizető jelenik meg a költségvetés bevételi oldalán?
